Scroll Top

A Magyar Tudomány Ünnepe – Magyar tudósok eredményei a rákkutatásban

2023. október 30-án Berlinben került megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe a „Magyar tudósok eredményei a rákkutatás területén” című rendezvénnyel karöltve.

A találkozót a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Berlini Nagykövetség, valamint a berlini Gábor Dénes Tudományos Társaság szervezte. A rendezvény fő előadója a 2023-ban orvosi és élettani Nobel-díjat elnyert Karikó Katalin volt, továbbá több magyar kutató is tudományos előadás keretében mutatta be a rákkutatás területén elért legújabb eredményeket. Intézetünket Nagy Péter tudományos igazgató, a Nemzeti Tumorbiológiai Laboratórium program vezetője képviselte. 

 

Az eseményt Györkös Péter nagykövet nyitotta meg, majd Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára tartott ünnepi beszédet, amelyben 2023-as Nobel-díjasaink, Karikó Katalin és Krausz Ferenc méltatása mellett kiemelte a magyar tudomány új stratégiai projektjeit, a Magyar Kutatási Hálózatot és a Neumann János Programot. A tudományos előadásokat Karikó Katalin nyitotta meg, aki előadásában bemutatta tudományos életútját, az mRNS alapú vakcina fejlesztését, valamint hangsúlyozta, hogy pályafutásával szeretné a fiatal kutatókat is lelkesíteni. Ezt követően az egészségügy területén működő Nemzeti Laboratóriumok mutatkoztak be: Nagy Péter tudományos igazgató a Nemzeti Tumorbiológiai Laboratórium; Keserű György igazgató a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium, valamint Röst Gergely szakmai vezető az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium képviseletében tartott előadást.

A három Nemzeti Laboratórium bemutatását követően két külföldön tevékenykedő magyar tudós, Ivics Zoltán és Szakács Gergely ismertette a közönséggel a rákkutatás területén elért legújabb eredményeiket.

A rendezvényt vacsora követte, ahol Györkös Péter nagykövet és az előadók, valamint a meghívott vendégek kötetlen beszélgetést folytathattak a rákkutatás jelenéről, illetve a jövőbeli célokról. A berlini rendezvény rendkívül sikeres volt, a rákkutatás területén elért eredmények bemutatása és a nemzetközi hírnév erősítése mellett Karikó Katalinnal is szorosabbra fűztük meglévő tudományos együttműködésünket.

Kapcsolódó bejegyzések
Clear Filters
Adatvédelmi beállítások
Honlapunk az ún. sütik segítségével adatokat gyűjt a látogatókról. Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra. Az adatokat a weboldal feldolgozza és tárolja, ugyanakkor az adatgyűjtés nem teszi lehetővé, hogy a látogatók személyazonosságát megállapítsuk.

Az adatok feldolgozása során harmadik félként partnereink szolgáltatásait vesszük igénybe (pl. Google Analytics), azonban Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra. Tudjon meg többet adatainak feldolgozási módjairól a Sütik fülön és adja meg preferenciáit a Részletek fülben. Később bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.