Scroll Top

A Szakmai Kollégium Onkológia és Sugárterápia Tagozatának közleménye molekuláris patológiai vizsgálatok klinikai diagnosztikai elérhetőségéről és finanszírozásáról

Magyarországon a daganatos betegek tudományos bizonyítékon alapuló célzott és immunterápiás gyógyszeres kezelésének javallatához szükséges molekuláris patológiai vizsgálatok teljes körben elérhetőek az országosan és regionálisan kijelölt, országos ellátási kötelezettséggel rendelkező molekuláris patológiai centrumokban.

Magyarországon így minden daganatos beteg számára állami finanszírozásban, térítésmentesen elérhetőek mindazok a molekuláris patológiai vizsgálatok, amelyek alapján valamennyi bizonyítottan hatékony – ugyancsak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott – daganatellenes gyógyszeres terápia biztosítható.

Az Onkológia és Sugárterápia Tagozat állásfoglalása alapján a magánellátás keretében az utóbbi időben elérhetővé vált és az internetes és egyéb médiafelületeken hirdetett sokgénes és molekuláris profil alapú, úgynevezett precíziós medicinaként ajánlott diagnosztikus eljárások és azok interpretációja a daganatos betegeket megtévesztheti, a betegek és hozzátartozóik körében reálisan nem teljesíthető gyógyulási reményt ébreszthet és a kiszolgáltatott, gyógyulásukért minden áldozatot meghozni képes betegeket és családjaikat is indokolatlan anyagi kiadásokra késztetheti.

A precíziós orvoslás keretében kimutatott terápiás célpontok és azok összekapcsolása célzott terápiákkal, gyógyszerhatóanyagokkal sok esetben olyan, az adott betegségre és indikációban még nem törzskönyvezett és nem finanszírozható kezelések lehetőségét veti fel, amelyeknek alkalmazása az adott betegségben és betegnél jogszerűen nem alkalmazható a megfelelő szintű tudományos bizonyítékok hiányában. Ilyen tartalmú molekuláris patológiai leletek magánellátás keretében való kiadása szakmai szempontból káros és nem szolgálja a daganatos betegek érdekeit és gyógyulásukat sem segíti.

Az Onkológia és Sugárterápia Tagozat nem tartja támogathatónak azokat az úgynevezett mesterséges intelligencián alapuló, magánellátás keretében kínált szoftverek alkalmazását sem, amelyek a közfinanszírozott onkológiai központok onkológiai bizottságainak (onko-team-jeinek) terápiás szakvéleményét hivatottak másodvélemény formájában felülbírálni vagy módosítani.

Az Onkológia és Sugárterápia Tagozat feladata, hogy a megfelelő szakmai irányelvek alapján adjon iránymutatást a daganatos betegek legjobb ellátása érdekében – az üzleti szempontok figyelembe vétele nélkül. Ennek a feladatunknak megfelelve a Tagozat az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságával és a NEAK-kal jelenleg is dolgozik azon a szabályozási rendszeren, ami 2019. január 1-től megfelelő mederbe tereli a daganatos betegek ellátáshoz nélkülözhetetlen molekuláris patológiai vizsgálatok elvégzésének szakmai és finanszírozási szabályait. Ennek keretében a kijelölt állami és regionális molekuláris patológiai központokban (Országos Onkológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, Szegedi, Pécsi és Debreceni Tudományegyetem, Szombathely Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház) a molekuláris patológiai vizsgálatok teljesítmény alapú, valós értéken történő finanszírozásának bevezetése mellett, úgynevezett molekuláris onkológiai bizottságok (molekuláris onko-team) felállítását javasoljuk, amelyek hivatottak lesznek a gén-szekvenáláson alapuló multigénes vizsgálatok szükségességének elbírálására és a szakmailag indokolt esetekben azok közfinanszírozott elvégzése is megtörténhet a kijelölt centrumokban.

Fontos megjegyezni, hogy a megjelent tudományos közlések alapján a klinikai vizsgálatokban még nem validált, precíziós orvosláson alapuló onkológiai gyógyszeres kezelések a klinikai kutatás keretébe tartoznak. Az eddig rendelkezésre álló klinikai vizsgálatok eredményei szerint az onkológiai klinikai kutatásokban a betegek mindössze 1-6%-a profitált a kizárólag multigénes panelek eredményeire támaszkodó precíziós orvosláson alapú, individuális terápia alkalmazásából és a betegek teljes túlélésének középértéke 8,4 és 11,9 hónap között volt. Mindezek alapján ezeknek a vizsgálatoknak a valós értéke egyelőre nem bizonyított és hiányoznak azok a standard irányelvek is, amelyek klinikai alkalmazásukra vonatkoznak. A molekuláris szűrőprogramokon alapuló, molekuláris profil alapú onkológiai kezelések egyelőre csak a betegek kis hányadánál jelentenek valódi klinikai előnyt és sok esetben hatástalan terápiák kiszolgáltatásához vezethetnek. Az egyébként jövőbe mutató molekuláris diagnosztika és precíziós orvoslás onkológiai alkalmazása a betegek érdekében csak a molekuláris onko-teamek munkamenetének harmonizálásával és a molekuláris patológiai vizsgálatok eredményeit és azok klinikai hatását tartalmazó, folyamatosan bővülő adatbázisok további elemzésével, validálásával segítheti a jövőben a molekuláris szűrőprogramok napi klinikai rutinba való bevezetését.

Budapest, 2019. november 19.

Kapcsolódó bejegyzések
Clear Filters

Intézetünk részt vesz az eCAN elnevezésű európai uniós együttes fellépés (https://ecanja.eu/) munkájában,  amelynek célja a telemedicinális eszközök egészségügyi ellátásba történő…

Adatvédelmi beállítások
Honlapunk az ún. sütik segítségével adatokat gyűjt a látogatókról. Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra. Az adatokat a weboldal feldolgozza és tárolja, ugyanakkor az adatgyűjtés nem teszi lehetővé, hogy a látogatók személyazonosságát megállapítsuk.

Az adatok feldolgozása során harmadik félként partnereink szolgáltatásait vesszük igénybe (pl. Google Analytics), azonban Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra. Tudjon meg többet adatainak feldolgozási módjairól a Sütik fülön és adja meg preferenciáit a Részletek fülben. Később bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.