Scroll Top

A Magyar Nemzeti Rákellenes Program eredményei

A Magyar Nemzeti Rákellenes Program eredményei – Javuló hazai gyógyulási eredmények a daganatos betegek komplex ellátásában

Az onkológia helyzetéről, a daganatok előfordulásáról, megelőzéséről és a terápiákról tanácskoztak a Magyar Tudományos Akadémián. Arról, hogy mennyire eredményes a daganatos betegek ellátása Magyarországon, Prof. Dr Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója beszélt. 

Az MTA által szervezett tudományos ülésen a szakma képviselői elemezték annak a hátterét is, hogy világszerte folyamatosan növekszik az új daganatos esetek éves száma, miközben a rosszindulatú daganatok okozta halálozás stagnál. A daganatos megbetegedések és halálozások globális növekedéséről és az információk összehasonlításának kihívásairól is egyeztettek. Az adatokat betegségregiszterekből, „big data” elemzéssel és becslésekből nyerik. A szakemberek megvitatták a daganatszűrő programok helyzetét, a szűrés hatékonyságát és az onkológiai terápiák eredményességét. Emellett a tüdőrák és más daganattípusok előfordulását és diagnosztikáját is elemezték. A cél az volt, hogy a pontos adatok birtokában célzott kutatásokat megfelelő intézkedéseket kezdeményezhessenek a daganatos megbetegedések megelőzésére, korai felismerésére és gyógyítására.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elsődleges megelőzés mellett a korai felismerés és kezelés a legígéretesebb stratégia a daganatos halálozás csökkentésére.

A rendezvényen Prof. Dr. Polgár Csaba kiemelte: az egyre több megbetegedés ellenére az elmúlt 20 évben Magyarországon is stagnál a daganatos halálozás (évente 32-33 ezer fő), ami nagyrészt a magyar nemzeti rákellenes program eredményének tekinthető. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt 3 évtizedben kialakult a centralizált onkológiai ellátórendszer, amely az Országos Onkológiai Intézeten kívül 4 regionális és 19 megyei központból áll.

Emellett 2002-ben bevezették az emlőrákszűrést, 2014-ben a lány, majd 2021-ben a fiú gyermekek ingyenes HPV elleni védőoltását. Jelentős fejlesztések történtek a sugárterápiában és képalkotó eszközparkban. Új szűrési programok is indultak a vastag- és végbélrák, valamint a tüdőrák korai felismerésére. Végül, de nem utolsó sorban az OOI-ben felállított országos molekuláris onkoteam lehetővé teszi – megfelelő indikáció mellett – a célzott daganatellenes terápiák alapját képező multigénes molekuláris patológiai vizsgálatok ugyancsak ingyenes elvégzését a kiemelt állami ellátóhelyeken – tette hozzá a főigazgató főorvos.

A 30 éves Magyar Nemzeti Rákellenes Program célja a hazai daganatos halálozás 10%-os csökkentése 2030-ig.

A Magyarország által elért eredmények nemzetközi szinten is figyelemre méltóak, 2010 és 2019 között Magyarországon a férfiak daganatos túlélése 11%-kal, a hölgyeké pedig 6%-kal javult. Az eseményen Prof. Dr.  Polgár Csaba, az OOI főigazgató főorvosa részletesen bemutatta a program eredményeit és kiemelte a további terveket a daganatos betegek ellátásának javítása érdekében.

Kapcsolódó bejegyzések
Clear Filters

Intézetünk részt vesz az eCAN elnevezésű európai uniós együttes fellépés (https://ecanja.eu/) munkájában,  amelynek célja a telemedicinális eszközök egészségügyi ellátásba történő…

Adatvédelmi beállítások
Honlapunk az ún. sütik segítségével adatokat gyűjt a látogatókról. Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra. Az adatokat a weboldal feldolgozza és tárolja, ugyanakkor az adatgyűjtés nem teszi lehetővé, hogy a látogatók személyazonosságát megállapítsuk.

Az adatok feldolgozása során harmadik félként partnereink szolgáltatásait vesszük igénybe (pl. Google Analytics), azonban Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra. Tudjon meg többet adatainak feldolgozási módjairól a Sütik fülön és adja meg preferenciáit a Részletek fülben. Később bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.