Scroll Top

A rákkutatás és az onkológia bölcsőjét Európában ringatták

Dr. Oláh Edit kapta a Dr. Genersich Antal Alapítvány akadémikusok részére létesített díját 2020-ban

 

Genersich-díj-2020 akadémikus díjazottja: Dr. OLÁH EDIT

 

Oláh Edit Széchenyi-díjas onkogenetikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1970 óta dolgozik az Országos Onkológiai Intézetben, ahol a vezetésével megalakult Molekuláris Genetikai Osztályt harminchárom éven át irányította, jelenleg tudományos tanácsadó. Nevéhez fűződik a molekuláris onkogenetika (onkogének és tumor-szuppresszorgének) kutatásának hazai beindítása. Fő kutatási területe a familiáris és örökletes emlő- és petefészekrák genetikai hátterének feltárása. Úttörő munkát végzett a BRCA1 és BRCA2 (BRCA1-2) rizikógének megismerésében és a rákhajlam-diagnosztika hazai bevezetésében.  

2020. november 11-én a Genersich Antal Alapítvány Kuratóriuma Oláh Edit-nek ítélte a Genersich Antal-díj akadémikusok részére létesített díját. Ebből az alkalomból beszélgettünk.

Genersich Antal 1842-ben született Nagyszombatban. 1865-ben avatták orvosdoktorrá Pesten. 1868-tól állami ösztöndíjjal Recklinghausennél, Rokitanskynál, Ludwignál és Virchownál folytatott tanulmányokat. Az 1872-ben felállított Kolozsvári Egyetemen a kórbonctan tanára lett és létrehozta a Kórbonctani Intézetet. 1895-től a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem I-es számú Kórbonctani Tanszékére kapott meghívást. Az orvosi kar dékánja, majd az egyetem rektora volt. Új eredményekkel járult hozzá a gümőkór kórtanához. A MTA levelező, majd rendes tagjává választotta. Budapesten hunyt el 1918-ban, és végakarata szerint Kolozsváron temették el a Házsongárd temetőben.

Professzor asszony születési helye Káld – az  ún. “Vazs megye”. Káld már az Árpád korban is jegyzett település volt. Hogyan, mikor és miért kerültek oda a felmenői? Hol folytatta tanulmányait, amit aztán az ELTE követett?

A felmenőim (dédszüleimig) a régi Vas vármegye területén éltek. Édesanyám Egyházasrádócon, Édesapám Sárváron született. Szüleim röviddel a megszületésem előtt elköltöztek Sárvárról, mert Édesapám az egykori bajor hercegi uradalomhoz tartozó Káldon kapott állást. Így a háború alatt kifosztott, de akkor még egy parkban álló pusztalánczi „kastélyban” születtem.

Szombathelyinek tartom magam, ide kötnek a gyermek- és ifjúkor emlékei. Szüleimmel 1952-ben költöztünk Szombathelyre, ahol általános és középiskolai tanulmányaimat is végeztem. A gyönyörű Brenner park szélén laktunk, de odaköltözésünkkor az udvarunkon és a környéken még hatalmas bombatölcsérek éktelenkedtek. A II. Rákóczi Ferenc általános iskola és a híres Kanizsai Dorottya Leánygimnázium (KDG) közel, a Gyöngyös patak túloldalán volt, csak a parkon kellett átsétálnom. 1965-ben érettségiztem a KDG IV. B osztályában.

A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium (KDG) és Kerényi István tanár úr (1927-2016)

 

A szak/ok kiválasztásában családi indíttatás játszott szerepet, vagy netán egy elhivatott “tanár” hatása?

A tanulás örömét Édesanyám biztatására és elvárására ismertem meg. Könnyen tanultam, a „sikerélmény” végig kísérte tanulmányaimat. 1961-ben a KDG latinos osztályába kerültem, de a humán tárgyakat és a reáliákat is kivételes szakmai felkészültségű, életükkel is példát adó tanárok tanították.  Pályaválasztásomban Kerényi István biológia tanárom szerepe meghatározó volt. 1970-ben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat az ELTE TTK biológia-kémia szakán.

Az egyetem végzésekor az álláskeresés időszakában mi vezérelte?

Genetikát mi még nem tanultunk a gimnáziumban. James Watson és Francis Crick 1953-ban írták le a DNS szerkezeti modelljét a DNS-t alkotó négyféle nukleotid bázissal, felvetve ezek sorrendjének (szekvenciájának) fontosságát az örökítőanyag információinak megőrzésében és átadásában. Az egyetemen a kromoszómák és gének világa engem teljesen elvarázsolt.  Hihetetlen élmény volt a kromoszómák megpillantása a mikroszkópban.  Diplomamunkámat a növényi vírusokról írtam, majd bekapcsolódhattam az egyetem Genetikai Tanszékén folyó vírusgenetikai kutatásokba. Állással bíztattak, de az a kitüntetéses diplomám ellenére sem sikerült. Szabó Magdát idézve, az én első kudarcomról is kiderült, hogy az valójában „szerencse álruhában”. Sorsomat a Gondviselés vezérelte.

Hogyan került az Országos Onkológiai Intézetbe?

Az történt, hogy a diplomaosztás után az Országos Onkológiai Intézetből, pontosabban az OOI akkor önállóan működő Onkopatológiai Kutató Intézetéből (OPI) Sugár János professzor azért kereste meg a genetika professzoromat, hogy ajánljon egy jó képességű friss diplomást. Engem ajánlott, így kerültem az OOI-OPI-ba éppen 50 éve (1970. szeptember 1-én).

Milyen volt akkor a tudományos közeg egy frissen diplomázott fiatal kutató számára?

Az OPI 1954-ben alakult meg Kellner Béla akadémikus vezetésével, az Intézet patológiai, diagnosztikai feladatainak ellátására és azzal a céllal, hogy „a hazai daganatkutatás bázis intézete” legyen. 1970-ben a régi 7-es épületben 17 orvos és biológus/biokémikus dolgozott szoros együttműködésben, hogy feltárják a daganatok kialakulásának lehetséges sejtbiológiai okait. Állatkísérletekben és sejttenyészeteken pedig a világhírű magyar gyógyszergyártás új citosztatikumainak daganatellenes hatását vizsgálták (ezek főként toxikológiai, biológiai és farmakológiai    kutatások voltak). Szűkös körülmények között folyt a munka (magam is egy laborasztalon osztoztam két asszisztenssel). A légkör azonban rendkívül inspiráló volt, amit főként a heti rendszerességgel tartott munkabeszámolókon és klinikopathológiai megbeszéléseken tapasztaltam. A kivételesen eredményes csapat publikálta a magyar onkológia első Nature-ben megjelent cikkeit, de a genius loci (A hely szelleme. szerk) működését mutatja az is, hogy az OOI hat akadémikusa közül négyen is itt dolgoztak.  Jobb helyre nem is kerülhettem volna.

 

Melyik laborban kezdte? Kik voltak a mentorai?

A Pályi István professzor vezette Sejtbiológia és Szövettenyésztő csoportba kerültem. Feleségével együtt ők tanítottak meg a szövettenyésztési, sejtbiológiai és citogenetikai módszerekre, a hatékony daganatellenes készítmények kiszűrésére. Hamarosan nagy feladatot kaptam, mert főnököm akkor nyert el egy angliai ösztöndíjat, és csupán egy évem maradt az alapismeretek elsajátítására, hogy a labor működőképessége távollétükben is biztosítható legyen.

Prof. Dr. Eckhardt Sándor (1927-2016) akadémikus, az OOI korábbi főigazgatója

1971 és 1992 között Eckhardt Sándor professzor volt az OOI főigazgatója, akinek szakmai pályám több pozitív fordulatát köszönhetem. 1977-ben egyik egyetemi barátjának, George Weber orvos-biokémikusnak az indianapolisi Indiana Egyetem orvosi karán lévő Kísérletes Onkológia intézetébe küldött egy éves tanulmányútra. Különböző malignitású hepatóma (májrák) sejttenyészetek citogenetikai jellegzetességeinek meghatározása volt a feladatom, amit három hónap alatt elvégeztem, az eredményeket publikáltuk a rákkutatás legrangosabb folyóiratában (Cancer Research). Ezután bekapcsolódtam – Weber professzor „molekuláris korreláció elmélete” által megalapozott, új kemoterápiás irányzat kutatásaiba. Család nélkül nem vállalkoztam további hosszabb tanulmányútra, de a több mint két évtizedes együttműködésünk alatt vendégkutatóként, majd vendégprofesszorként többször visszalátogattam Weber professzor intézetébe. Együttműködésünk eredményeinek is köszönhetően fiatalon bekerülhettem a nemzetközi rákkutatás vérkeringésébe és vezető testületeibe. 

Nem sokkal korábban fedezték fel a DNS szerkezetét. Mennyire volt gyors a fejlődés, mondhatjuk, hogy pályakezdése idején volt a genetikai kutatások felfutása?

Talán ma furcsán hangzik, de a daganatok kialakulásában a genetikai tényezőknek még az 1980-as években is csupán marginális szerepet tulajdonítottak. Az volt az általános vélemény, hogy a daganatos betegségek sokkal inkább a környezeti rákkeltő tényezők hatására alakulnak ki, ami igaz is (gondoljunk csak a dohányzással összefüggő 17-féle malignus megbetegedésre). A genetikai tényezők jelentőségét a daganatkeltő gének felfedezése igazolta. Ezek a normális gének kóroki mutációt elszenvedett génjei, amelyek vagy túlműködésük, vagy alulműködésük miatt lehetnek a daganatképződés oki tényezői. Az onkogének túlműködése és a tumor-szuppresszor (TS) gének alulműködése jellemző a daganatokra. Az első onkogént a Nobel-díjjal elismert amerikai virológusok (Michael Bishop és Harald Varmus) a csirkéket megbetegítő vírus saját génjei mellett fedezték fel.  A 80-as években kezdtük megismerni az állati szervezetek onkogénjeit, az első humán onkogént 1984-ben, első tumor-szuppresszor (TS) gént 1986 őszén. Tudománytörténeti mérföldkőnek számít az első emlőrákra hajlamosító gén, a BRCA1 felfedezése 1990-ben, ami Mary-Claire King amerikai genetikus nevéhez fűződik. Emlőrákos családok genetikai elemzésével bebizonyította, hogy a 17-es kromoszóma hosszú karján található egy TS gén, amelynek egyik szülői példánya (allél) ha öröklötten hibás, és ha ez kerül átadásra az ivarsejtek révén az utódok valamennyi sejtjébe, ez bennük nagymértékben megnöveli az örökletes emlőrák kialakulásának kockázatát. A felfedezés beindította a „génvadászat” évtizedét. A BRCA1 majd a BRCA2 gének DNS bázisszekvenciáját pár évvel később írták le, megnyitva az utat a genetikai rizikó egyéni felmérésére. Az ezredfordulóra vált általánosan elfogadottá a genetikai paradigma, hogy a sejtek szintjén a rák genetikai betegség, mivel a felhalmozódó genetikai hibáknak meghatározó szerepük van a sejtek rákos átalakulásának beindításában – és több évtized múlva – a klinikailag diagnosztizálható betegség kialakulásában.

 1986-tól már “saját iskolát” alapított és az onkogének tanulmányozásával bevezette Magyarországon a molekuláris onkogenetikai kutatásokat.

Eckhardt Sándor és Lapis Károly akadémikusok vezetésével Budapesten rendeztük meg 1986. augusztusában a Rák Világkongresszust (én a Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testület tagja voltam és a tudományos programirodát vezettem). Ez volt máig az egyetlen világkongresszus egy „vasfüggöny”-mögötti országban, de egyben az első, ahol az onkogének felfedezéséről előadások hangzottak el.  Egy évvel korábban Eckhardt professzor már felvetette, hogy meg kellene szervezni egy molekuláris biológiai/genetikai osztályt az OOI-ben az onkogének kutatására. Az első felkérésre nem mertem vállalni a nehéz feladatot, ami valójában a molekuláris genetika és az onkológia határán akkortájt éppen csak kialakulóban lévő molekuláris onkogenetika hazai bevezetését jelentette. Eckhardt professzor bizalmán végül megtört a hezitálásom és vezetésemmel 1986. április 1-én megalakult az OOI Molekuláris Genetikai Osztálya. Az indulásnál és azóta is rengeteg segítséget kaptam itthoni és külföldi kollégáktól. A génvizsgálatok laboratóriumi feltételeinek megteremtéséhez folyamatosan pályáztam amerikai, EU-s és hazai pályázati támogatásokra, ezek segítségével a legkorszerűbb eszközparkot sikerült kiépíteni. Az első magyar nyelvű közleményemet a Magyar Onkológia közölte „Onkogén-kaszkád” címmel 1987-ben. Az első nemzetközi közleményünk az onkogénekről (mint a sejtszaporodást és sejtdifferenciálódást szabályozó lehetséges terápiás célpontokról) 1988-ban jelent meg az amerikai akadémia lapjában (Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America, PNAS).

1992-ben Kásler Miklós professzor lett az OOI új főigazgatója. Befejezte az osztályunk építési munkáit a 7. épület földszintjén, ahova 1993-ban – három másik épületből – beköltözhettünk. Még ebben az évben csatlakozhattam az emlőrák genetikáját vizsgáló legnagyobb nemzetközi konzorciumhoz. Érdeklődésünk fókuszában ekkor már a BRCA gének megismerése állt, mert régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy egyes emberek és családtagjaik miért hajlamosabbak daganatos megbetegedésekre, mint mások? Erre a kérdésre pár hónappal a BRCA1 és BRCA2 (röviden BRCA1/2) gének klónozása után lehetett választ adni, amikor, elsők között publikáltuk a rizikógének kóroki mutációit a magyarországi emlő- és petefészekrákos családokban és férfi emlőrákos esetekben (az American Journal of Human Genetics, Nature Genetics, Cancer Research és International Journal of Cancer folyóiratokban).

Az OOI Molekuláris Genetikai Osztály első munkatársaival, PhD-t, illetve diplomájukat készítő hallgatókkal (1995). Első sor: Baloghné Kovács Mária és Frankó Judit (asszisztensek); Papp János (PhD); Dr. Oláh Edit; Domokos Gabriella (asszisztens); Járainé Köte Zsófia (PhD); Sztán Marianna (PhD).  Hátsó sorban: Marco van der Looij (PhD); és Csókay Béla (PhD). Fotó: Kónya Miklós

 

Szinte a kutatói pályával együtt tanítani is kezdett. Először az ELTE-n, később a Semmelweis Egyetemen is. Magától értetődő, hogy egy kutató tanítani is szeretne?

Igen, az oktatás és a kutatás egymást erősítő tevékenység. Az ELTE-n a 80-as évek végén kaptam lehetőséget arra, hogy a molekuláris tumorbiológiai és molekuláris genetikai ismeretek előadásával bekapcsolódjak a Sejtbiológiai és a Genetika Tanszékek munkájába. A 90-es évek elején megalakuló Doktori Iskolákban kurzusvezetést, PhD és szakdolgozatok témavezetését vállaltam. Az ELTE-n kaptam Széchenyi professzori ösztöndíjat az oktatási és kutatási feladataim folytatásához és habilitáció után egyetemi magántanár címet. A Semmelweis Egyetemen is kurzusvezető és óraadó voltam és a Haynal Imre Orvostovábbképző Egyetemen, majd a Semmelweis Egyetemen működő Klinikai Onkológiai Tanszéken és az OOI kurzusain is több évtizeden át oktattam. A tanítást mindenütt, – vendégprofesszorként az Indiana Egyetemen is – nagyon élveztem.

Egyetemi hallgatóim közül toborozhattam friss diplomás munkatársakat az OOI Molekuláris Genetikai Osztályára. A tehetséges fiataloktól, akik közül tízen témavezetésemmel szereztek PhD minősítést én is sokat tanultam és együtt teremtettük meg a hazai molekuláris onkogenetika alapjait. Közülük kettőt név szerint is említek. Járainé Köte Zsófiával kezdtük el a molekuláris biológiai módszerek beállítását majd a BRCA1/2 gének genetikai variánsainak elemzését, aki a BRCA1-2 és más rizikógének nemzetközi szinten elismert kutatója lett, a londoni Rákkutató Intézet csoportvezetője. Papp János 1990 óta dolgozik az osztályon, ahol osztályvezető helyettes. Kivételes felkészültségű, a tudomány iránt mélyen elkötelezett szakember.

2007-ben – a magyar onkológia első akadémikusnőjeként – lett az MTA levelező tagja a molekuláris onkológia (molekuláris onkogenetika) terén kifejtett munkássága elismeréséül. Akkoriban az OOI-ban hány akadémikus dolgozott klinikai és elméleti területen?  Professzor asszony kikkel volt szorosabb szakmai kapcsolatban?

2007-ben két klinikus akadémikus dolgozott az OOI-ban.  Eckhardt Sándor akadémikus a klinikai onkológia világhírű professzora volt, Besznyák István akadémikus a daganatsebészeté. Mindkettőjükkel számomra megtisztelő szoros szakmai kapcsolat alakult ki. Besznyák professzorral és munkatársaival kezdtük meg 1992-ben az emlőrákos (később a vastagbélrákos) családok genetikai rizikótényezőinek kutatását és együtt vezettük be Magyarországon a nagy genetikai kockázattal élők kiszűrését biztosító molekuláris genetikai diagnosztikai teszteket. Eckhardt professzor 1992-ben történő nyugdíjba vonulása után is naponta bejárt az intézetbe, hosszú ideig küldött betegeket genetikai vizsgálatra. Utolsó munkanapján – néhány héttel a halála előtt – kedves soraival ellátva még figyelmembe ajánlott egy friss Nature Medicine közleményt, amit a mai napig őrzök.

A magyar Tudományos Akadémia megválasztott levelező tagja (2007). Fotó: Móri András

 

Egyik 2003-ban megjelent közleményének a címe „A DNS molekulától a betegágyig: a molekuláris medicina hídja ”. Professzorasszony, közlekednek már ezen a hídon?  Azért kérdezem, mert a zárómondata így hangzik: „A híd áll, ne csak a szépségét csodáljuk, menjünk is át rajta”.

2003-ban ünnepeltük az Akadémián Watson és Crick DNS-modelljének 50 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból született az idézett közlemény az MTA lapjában (Magyar Tudomány).

Ekkor a molekuláris onkológia „hídján” már javában közlekedtünk, éppen a BRCA1/2 rizikógének megismerésének köszönhetően megkezdett molekuláris genetikai rákhajlam diagnosztika révén. A ritka BRCA-tumorok (és az örökletes daganatok általában) fiatal életkorban támadják meg a nőket, az életet fenyegetik, a család több generációjában gyakran három vagy több nőt is sújt a betegség (ritkán még férfiakat is). Ezért nagy jelentőségű a rizikógének örökölt genetikai variánsainak vérből történő azonosítása, mert a magas genetikai rizikóval élők kiszűrését és részükre a gondozás, a megelőzés és a kezelés személyre szabott megközelítéseinek alkalmazását tette lehetővé.

Munkacsoportunk nemzetközi vonatkozásban is kiemelt eredménye az örökletes vastagbélrákra hajlamosító új rizikógén (az EPCAM, korábbi nevén TACSTD1) és új molekuláris mechanizmus felfedezése 2009-ben. A nagyon ritka génhibát diagnosztizáló teszt rövid idő alatt a nemzetközi irányelvek része lett. Ez az eredmény is „a DNS-től a betegágyig” terjedő együttműködésünk sikere.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a daganatos megbetegedések túlnyomó többsége nem az örökölt, hanem a születés után szerzett génhibák következménye. Ezek elemzése a tumor-szövetben kiemelt fontosságú a daganat-diagnosztika és a terápiás döntéshozatal számára. Magyarországon már az 1990-es évek elején megkezdődtek a molekuláris patológiai vizsgálatok.

Éppen húsz éve, a Fehér Házban jelentették be, hogy sikerrel járt a Humán Genom Projekt (HGP), az emberiség talán legnagyobb tudományos vállalkozása. Elolvasták az emberi genom „betűsorrendjét”, a végleges változatot csak 2003-ban írták le.  (A HGP történetéről szól Francis Collinsnak, a HGP vezetőjének „Isten ábécéje”című könyve, ami 2018-ban magyarul is megjelent). A HGP sikerétől a program vezetői az egészségügyi ellátórendszer gyökeres átalakulását várták, de ehhez előbb új genomvizsgáló módszerekre és bioinformatikai fejlesztésekre volt szükség. Az utóbbi évtizedben elterjedt új generációs szekvenálás (NGS) – az öröklött genomon és a rákgenomon végzett kutatások eredményei révén – egyre szélesebb körben került át a klinikai onkológiai gyakorlatba. Ez korábban elképzelhetetlen mértékben fejleszti az onkológiai betegellátás minden területét.

A Magyar Onkológusok Társasága (MOT) 50 éves jubileumi kongresszusán a MOT és a Kongresszus elnökeként (2007). Az asztalnál: Sugár János professzor, a MOT korábbi elnöke; Lapis Károly akadémikus, a MOT korábbi elnöke (ettől fogva örökös tiszteletbeli elnöke); Eckhardt Sándor akadémikus, az OOI korábbi főigazgatója (ettől fogva a MOT tiszteletbeli elnöke) és Kásler Miklós professzor, az OOI főigazgatója. Fotó: Kónya Miklós

 

Az Európai Rákkutatók Társaságának (EACR) két éve tartott jubileumi kongresszusán Professzor asszonyt, mint az EACR korábbi elnökét arról kérdezték, hogy mik voltak a rákkutatás áttörést eredményező felfedezései az elmúlt 50 évben? Két évvel később mit tenne hozzá ehhez a listához?

50 éve a rák végzetes betegségnek számított. Azóta az onkológiai betegellátás nagymértékben átalakult, aminek eredménye, hogy a rák diagnosztizálása után az emberek ma – a preciziós onkológia korában – sokkal hosszabb ideig élnek. A hatalmas fejlődést nagyrészt a rákkutatásban elért és az onkológiai gyakorlatban hasznosítható eredményeknek köszönhetjük.

Az áttörést eredményező felfedezések listája változatlanul: a daganatkeltő gének (onkogének, hibás szuppresszor gének), az örökletes daganatok rizikógénjei (BRCA1/2 és társai) és ezek bonyolult genetikai hálózatainak megismerése; a human genom szekvenálása; a rákgenomok szekvenálása; az új, hatékony rákellenes gyógyszerek (köztük az immunterapeutikumok) kifejlesztése, végül a néhány daganatkeltő vírus felfedezése és a rákprevenció céljából ellenük kifejlesztett vakcinák.

Két éve, a daganatkeltő vírusok kapcsán még csak Harald zur Hausen, német tudós (az MTA és a MOT tiszteleti tagja) nevét említettem, aki a humán papilloma (HPV) vírusokon tett felfedezéseiért és a HPV elleni vakcina kifejlesztésért kapta a Nobel-díjat 2008-ban. A hepatitis C vírus felfedezését az idén jutalmazták Nobel-díjjal. Bár a hepatitis C ellen nincs vakcina, de megismerése elősegítette egy hatékony antivirális gyógyszer kifejlesztését, ami a nem-daganatkeltő, de veszélyes Covid-19 vírus ellen is bevethető. Áttörő új eredmények remélhetők a hatalmas nemzetközi együttműködésektől, ahol kutatók, klinikusok, a számítógép-tudomány szakemberei – a genomvizsgáló technológiák fejlődésének is köszönhetően – DNS (és RNS) minták százezrein elemzik a rákgenom és az öröklött genom kóroki változásait.

Interjú az EACR 50 éves jubileumi kongresszusán (2018, Cancer Researcher) https://magazine.eacr.org/from-eacr-member-to-eacr-president/

 

Mit üzenne a pályakezdő kutatóknak?

Konfucius tanácsát továbbítom: „Válassz magadnak egy jó hivatást, utána nem kell dolgoznod!” Talán annyit teszek hozzá, hogy csak fontos dolgokkal érdemes foglalkozni, amit teljes odaadással tudunk végezni.

 

Tudományos-, oktatói- és a betegekért végzett munkájáért sok elismerést kapott (az MTA mellett európai akadémiák tagja, hazai és európai ráktársaságok vezetője, tiszteletbeli tagja). Nehéz lehetett a sok feladatot és a magánéletet összeegyeztetni. Hogyan sikerült?

Nem volt könnyű, de szerencsére nagyon sok kollégám segített itthon és külföldön egyaránt. Mindig számíthattam családom támogatására is. A tudományos kutatói életforma egy életre szóló elköteleződés, amit örömmel végeztem. Persze sokszor elfáradtam, de ismét kaptam erőt, hogy folytassam.  Különös kegyelme a sorsnak, hogy nemcsak szemlélője, hanem aktív résztvevője lehettem a molekuláris onkogenetika – onkogenomika, majd a molekuláris onkológia születésének és kiteljesedésének. Fontosnak tartom, hogy a rák rizikógénjeinek megismeréséért folytatott kutatásaink eredményei azonnal hasznosíthatók voltak a betegellátásban és a betegség megelőzésében. Életek megmentését segíthettük munkatársaimmal. Több mint tízezer beteggel találkoztam a genetikai vizsgálatok és tanácsadások során. Miattuk is gondolom, hogy talán jó ügyet szolgáltam.

 

Az Európai Rákkutató Társaság (EACR) tiszteletbeli tagja Marco Pierotti professzorral, az EACR elnökével (2008)

 

 Férje (Dr. Csempesz Ferenc) és fia (Dr. Csempesz Ferenc András) társaságában

 

A Dr. Genersich Antal Alapítvány (GAA)  Kuratóriuma ebben az évben Professzor asszonynak adományozta az akadémikusok részére létesített díját, amihez ezúton is szeretnék gratulálni. Mindeddig mit tudott Professzor asszony a GAA-ról?

A korábbi díjazottak és a Szent Agáta Mammológus Nap kapcsán hallottam az Alapítványról. A Szent Agáta Nap egy évtizede az OOI-ben kerül megrendezésre, amit a GAA is támogat.

Talán kevesen tudják, hogy Dr. Genersich Antal munkássága arra az időre esik, amikor a rákkutatás és az onkológia bölcsőjét ringatták a 19. század végi Európában. Ez – többek között – a Röntgen-sugár és a rádium felfedezésének, a (tumor)szövet transzplantációs állat-modellek és a sejtpatológiai módszerek kifejlesztésének időszaka.  Dr. Genersich Antal a legnagyobb szaktekintélyű kortársaináinál járt tanulmányúton és dolgozott velük. Közülük is kiemelkedik, Rudolf Virchow, akinek híres Sejt-elmélete, az Omnis cellula e cellula, magyarul Minden sejt sejtből (jön létre) a korszerű celluláris patológia alapjait vetette meg, de az minden élettudománynak alaptétele.

Dr. Genersich Antal korának nemzetközi mércével is kiváló tudósa volt, a kórbonctan és a törvényszéki orvostan professzoraként lett az MTA levelező, majd rendes tagja. Igen nagy megtiszteltetés számomra a GAA Dr. Genersich Díjának elnyerése. Köszönet érte felterjesztőmnek, Prof. Dr. Sótonyi Péter akadémikusnak és a Dr. Genersich Antal emlékét méltóképpen őrző Alapítvány Kuratóriumának.

 Az interjút készítették: Fekete Lajos Gábor és Dr. Tankó Attila (2020. szeptember 1.)

 

Kapcsolódó bejegyzések
Clear Filters

Intézetünk részt vesz az eCAN elnevezésű európai uniós együttes fellépés (https://ecanja.eu/) munkájában,  amelynek célja a telemedicinális eszközök egészségügyi ellátásba történő…

Adatvédelmi beállítások
Honlapunk az ún. sütik segítségével adatokat gyűjt a látogatókról. Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra. Az adatokat a weboldal feldolgozza és tárolja, ugyanakkor az adatgyűjtés nem teszi lehetővé, hogy a látogatók személyazonosságát megállapítsuk.

Az adatok feldolgozása során harmadik félként partnereink szolgáltatásait vesszük igénybe (pl. Google Analytics), azonban Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra. Tudjon meg többet adatainak feldolgozási módjairól a Sütik fülön és adja meg preferenciáit a Részletek fülben. Később bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.