Befektetés a jövőbe
Scroll Top

Budapestre érkezik a 2028-as Európai Nőgyógyászati Onkológiai Kongresszus

Sikerrel zárult február 23-án az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Társaság (ESGO) római kongresszusa, amelyen több mint 3700 szakember vett részt. A rendezvény szervezőbizottságának tagjaként az intézetünk részéről Dr. Novák Zoltán főorvos is aktív szerepet vállalt, és egyedüli magyarként kapott meghívott előadói és üléselnöki feladatokat.

Számunkra a kongresszus egyik legizgalmasabb eredménye, hogy Budapest elnyerte a 2028-as ESGO-kongresszus rendezési jogát. Ez komoly szakmai lehetőséget jelent a hazai orvostársadalom és az érintett intézetek számára. Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati osztálya is kulcsszerepet vállal a szervezésben, és várhatóan több kiemelt szakmai program, például élő műtéti közvetítések és ultrahangos vizsgálatok bemutatása is az intézet közreműködésével valósulhat majd meg..

A következő években kiemelt figyelmet kap a felkészülés, valamint a kutatási és nemzetközi együttműködési projektek erősítése. A szervezők már most megkezdték az előkészületeket annak érdekében, hogy Budapest méltó házigazdája legyen az eseménynek.

Kapcsolódó bejegyzések
Clear Filters
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Adatvédelmi beállítások
Honlapunk az ún. sütik segítségével adatokat gyűjt a látogatókról. Ezek az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, miként használják weboldalunkat a látogatók, és hogy jobb használhatóságot biztosítsunk számukra. Az adatokat a weboldal feldolgozza és tárolja, ugyanakkor az adatgyűjtés nem teszi lehetővé, hogy a látogatók személyazonosságát megállapítsuk.

Az adatok feldolgozása során harmadik félként partnereink szolgáltatásait vesszük igénybe (pl. Google Analytics), azonban Ön dönt arról, hogy ki használja az adatait és milyen célra. Tudjon meg többet adatainak feldolgozási módjairól a Sütik fülön és adja meg preferenciáit a Részletek fülben. Később bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.