Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

1MŰTŐS SZAKASSZISZTENS
Az Országos Onkológiai Intézet Központi Műtőjébe keresünk gyakorlattal rendelkező műtős szakasszisztenst, de pályakezdő munkatárs jelentkezését is várjuk.

Ügyelet van, de nem akut ügyelet.

Jó munka körülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk: 

Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények

utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi alkalmasság, érvényes működési engedély, MESZK tagság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés, proaktivitás. Bér megegyezés szerint. Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.
2ÁPOLÓ
Az Országos Onkológiai Intézet fekvőbeteg osztályaira 12 órás munkarendbe keresünk ápolókat.
 
Elvárt végzettség: Diplomás ápoló, onkológiai szakápoló, OKJ ápoló, HID, felnőtt szakápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg osztályon szerzett tapasztalat.

Jó munka körülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk: 

Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények

utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyialkalmasság, érvényes működési engedély, MESZK tagság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés, proaktivitás. Bér megegyezés szerint. Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.
3SZÖVETTANI ASSZISZTENS

SZÖVETTANI ASSZISZTENS

Az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Központjába várjuk leendő kollégáinkat.

Várjuk jelentkezésüket ha

-           szövettani asszisztensi végzettséggel rendelkezik

-           szövettani asszisztensi végzettséggel még nem rendelkezik, de gyakorlott

-           szakma iránt érdeklődik (és érettségivel rendelkezik)

-           pályakezdő fiatal (és érettségivel rendelkezik)

A szakmában nem jártas jelentkezők részére a szakképzési lehetőség biztosított.

Főbb tevékenység ellátása: szövettani laboratórium munkafázisainak ellátása forgó rendszerben

-           anyagok átvétele, előkészítése makroszkópos vizsgálathoz

-           indítás, intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálat, utófixálás

-           víztelenítés, kiágyazás, metszés,

-           rutin festés, immunhisztokémiai festések, speciális festések elvégzése

-           metszetek mikroszkópos vizsgálatra történő előkészítése

-           blokkok archiválása, konzíliumi anyagok kezelése

-           feleslegessé vált szövetminták elszállításra való előkészítése

Kiemelkedő munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk: 

  • kiemelt bérezés
  • utazási költségtérítés vidékről bejáróknak
  • albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak
  • (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási kedvezmény
  • munkaruha biztosított
  • kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség
  • megbízható háttérű, hosszú távú biztos munkahely

Amit várunk:

  • erkölcsi bizonyítvány
  • egészségügyi alkalmasság
  • betegcentrikus szemlélet
  • kulturált megjelenés
  • proaktivitás
  • csapatmunka

Bér megegyezés szerint.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

4MŰTŐSSEGÉD

Az Országos Onkológiai Intézet Központi műtőjébe keresünk lehetőség szerint műtőssegédi végzettséggel rendelkező munkatársakat, ami a pályázatnál előnyt jelent.

Várjuk azok jelentkezését is, akik nem rendelkeznek szakirányú végzettséggel, de gyakorlati tudásuk van.

Továbbá olyan pályázók jelentkezését is várjuk, akiknek nincs műtői gyakorlatuk, de szeretnék a szakmában gyakorlati tudásukat megszerezni.

Ügyelet van, de nem akut ügyelet.

Kiváló munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégát.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:

Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények

utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

(próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási kedvezmény

igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés, munkaruha biztosítása,

kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos

munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi

alkalmasság, érvényes működési engedély, MESZK tagság, (ha van műtőssegédi

végzettsége, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés, proaktivitás.

5ÁPOLÓ, DIPLOMÁS ÁPOLÓ EMLŐSEBÉSZETI OSZTÁLY
Az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti osztályára keresünk ápolókat, diplomás ápolókat teljes-vagy részmunkaidőbe. Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat. Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető. Amit kínálunk: Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási kedvezmény igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés, munkaruha biztosítása, kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos munkahely. Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi alkalmasság, érvényes működési engedély, MESZK tagság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés, három COVID-19 oltás. Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.
6SUGÁRTERÁPIÁS SZAKASSZISZTENS, RÖNTGENASSZISZTENS, KÉPALKOTÓ ANALITIKUS, CT/MR ASSZISZTENS,  SUGÁRTERÁPIÁS KÖZPONTBA

Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központjába röntgenasszisztensi feladatok ellátásra munkatársakat keresünk.

Hasonló területen szerzett tapasztalat előnyt jelent, de pályakezdők jelentkezését is várjuk.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság érvényes működési nyilvántartási igazolvány,, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

7EGÉSZSÉGÜGYI ADMINISZTRÁTOR ONKODERMATOLÓGIAI AMBULANCIÁRA

EGÉSZSÉGÜGYI ADMINISZTRÁTOR ONKODERMATOLÓGIAI AMBULANCIÁRA

Az Országos Onkológiai Intézet Onkodermatológiai osztályára keresünk kiváló gépíró tudással  és számítógépes ismerettel rendelkező egészségügyi intézetben szerzett tapasztalattal és/vagy egészségügyi végzettséggel egészségügyi adminisztrátort. 

Főbb feladatok:

- gépírás

- elektronikus betegdokumentáció vezetése

- egyéb adminisztratív feladatok ellátása

A munkakör egy műszakos, hétvégi munka és ügyelet nélkül.

Kiemelkedő  munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: minimum érettségi, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság, betegcentrikus

                            szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

8MIKROBIOLÓGUS SZAKORVOS
Az egészségügyi szolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű munkaviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1122 Budapest, Ráth György út 7-9. A munkakörbe tartozó, feladatok: mikrobiológus szakorvosi feladatok ellátása, vegyes klinikai anyagok feldolgozása, eredmény közlés. Szerológiai vizsgálatok leletezése és a Központi Klinikai Laboratórium Mikrobiológiai részlegének, az asszisztensek és klinikai mikrobiológusok szakmai munkájának felügyelete. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására az egészségügyi jogviszonyról szóló törvény rendelkezései az irányadóak. Amit elvárunk: • egyetemi végzettség (általános orvos), • mikrobiológus szakorvosi képzettség, • érvényes működési engedély/működési nyilvántartási státusz érvényessége, • Magyar Orvosi Kamarai tagság, • büntetlen előélet, • egészségügyi (munkaköri) alkalmasság, • legalább 5 éves gyakorlat, Amit kínálunk: • megbízható háttér, • hosszú távú biztos munkahely • támogató és motivált munkatársak. A jelentkezéseket a patocs.attila@oncol.hu e-mail címre várjuk.
9ÁPOLÓ FEJ-NYAK DAGANATSEBÉSZETI OSZTÁLY

ÁPOLÓ FEJ-NYAK DAGANATSEBÉSZETI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Fej-Nyak Daganatsebészeti osztályára keresünk ápolókat, teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Ápoló, diplomás ápoló, onkológia szakápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben szerzett tapasztalat.

10ÁPOLÓ KEMOTERÁPIA B  OSZTÁLY

ÁPOLÓ KEMOTERÁPIA B  OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet KEMOTERÁPIA B osztályára keresünk ápolókat, teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Ápoló, diplomás ápoló, onkológia szakápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben szerzett tapasztalat.

11ÁPOLÓ NŐGYÓGYÁSZATI  OSZTÁLY

ÁPOLÓ NŐGYÓGYÁSZATI  OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati  osztályára keresünk ápolókat, teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Ápoló, diplomás ápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben szerzett tapasztalat.

12ÁPOLÓ HASI SEBÉSZETI OSZTÁLY

ÁPOLÓ HASI SEBÉSZETI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Hasi sebészeti  osztályára keresünk ápolókat, teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Ápoló, diplomás ápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben szerzett tapasztalat.

13MÉRNÖK

Országos Onkológiai Intézet

MÉRNÖK

munkakör betöltésére, teljes, vagy részmunkaidős munkatársat keres, egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Ellátandó feladatok:

Az Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központ klinikai mérnöki feladatainak ellátása, orvostechnikai eszközpark karbantartása, kezelése.

Munkakör betöltésének feltétele:

  • Egyetem, kórház- és orvostechnikai szakmérnök, vagy klinikai mérnök, vagy orvostechnikai mérnök,
  • szakirányú alapozó műszaki ismeretek, orvostechnikai, orvostechnológiai és kórháztechnikai szakismeretek

A munkakör betöltésénél előnyt jelent

  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás,
  • radiológiai vagy nukleáris medicina osztályon - Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • orvostudományi alapismeretek

A jelentkezéseket, önéletrajzokat, végzettséget stb. igazoló dokumentumokat a tarnoki.david@oncol.hu e-mail címre várjuk.  

14DIAGNOSZTIKAI KÉPALKOTÓ ASSZISZTENS CT-MR RÉSZLEGRE

DIAGNOSZTIKAI KÉPALKOTÓ ASSZISZTENS  CT-MR RÉSZLEGRE

Az Országos Onkológiai Intézet Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központ CT-MR laborjába CT-MR vizsgálatokban jártas, diagnosztikai képalkotó asszisztenst keres.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk: utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, lehetőség nővérszálló elhelyezésre, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak (próbaidő letelte után),  

                           utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés, munkaruha biztosítása,  kedvezményes áron meleg

                           étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent CT-MR vizsgálatokban szerzett,  minimum 1 éves tapasztalat.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

15RÖNTGENASSZISZTENS RADIOLÓGIAI OSZTÁLYRA

Az Országos Onkológiai Intézet Radiológiai osztályára keresünk szakmában jártas vagy pályakezdő röntgenasszisztenst egy műszakos munkakörbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

16BETEGSZÁLLÍTÓ
Az Országos Onkológiai Intézet betegszállítási feladatok ellátására keres munkatársakat. Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető. Amit kínálunk: • bérezés megegyezés szerint • utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, • utazási utalvány 50%-os utazási kedvezmény igénybevételéhez, (próbaidő letelte után) • túlóra elszámolás és kifizetés, • munkaruha biztosítása, • kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, • megbízható háttér, hosszú távú biztos munkahely. Feladatok: • Az intézet területén belül a betegellátás és körülményeinek biztosítása, a rá vonatkozó szabályok betartásával. • Az osztályok, vagy ambulanciák által igényelt betegszállítások elvégzése a megadott időben és módon. • Igény szerint a járóbetegek kísérése az osztály és a rendelők között. • A portákról az arra rászoruló ambuláns, vagy befekvő betegek szállítása az érintett osztályra, vagy szakrendelőbe. • Laboratóriumi vizsgálati anyagok összegyűjtése a betegellátó osztályokról és elszállításuk a laboratóriumokba. Elvárások: • Minimum 8 általános iskolai végzettség. • Budapesti, vagy környéki lakóhely. • Megfelelő fizikai erőnlét és egészségügyi alkalmasság. • Betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés, proaktivitás • Érettségi, egészségügyi végzettség, tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezéshez az önéletrajzot a mihalyi.zoltan@oncol.hu és a fodor.laszlo@oncol.hu email címre
17ASSZISZTENS KÚRASZERŰ ELLÁTÓ RÉSZLEG

ASSZISZTENS KÚRASZERŰ ELLÁTÓ RÉSZLEG

Az Országos Onkológiai Intézet Kúraszerű ellátó részlegébe keresünk onkológiai szakápoló végzettséggel rendelkező kollégát.

A munkakör egy műszakos, hétvégi munka és ügyelet nélkül.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben szerzett tapasztalat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság,  érvényes működési nyilvántartási igazolvány,  MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

18TÜDŐTRANSZPLANTÁCIÓS KOORDINÁTOR
Tüdőtranszplantációs koordinátor Munkaidő, foglalkoztatás jellege: • teljes munkaidő, egészségügyi szolgálati jogviszony és • koordinátori készenléti ügyelet Elvárások • Középszintű egészségügyi végzettség • Jó angol kommunikációs készség • Szervezési képesség Fiatalos, dinamikus karakterrel rendelkező, csapatmunkában teljesítésre képes, munkájára igényes és precíz jelentkezőket vár a Magyar Tüdőtranszplantációs Program. A napi munka során betegekkel kapcsolatos adminisztrációs-, és kapcsolattartási feladatok elvégzése szükséges, melyek precizitásán életek múlhatnak. A készenléti ügyeletek során valós helyzetben lehet a tüdőtranszplantációs folyamatot megélni és a megelőző felbecsülhetetlen értékű életmentő szervezői munkában részt venni. Szakmai tapasztalat nem szükséges, betanítás a próbaidő során megtörténik. További kérdés esetén az alábbi email címen és számon vagyunk elérhetőek: • tudoatultetes@oncol.hu • +36 1 224 8600 / 3786
19EGÉSZSÉGÜGYI ADMINISZTRÁTOR FEJ-NYAK DAGANATSEBÉSZETI OSZTÁLY

EGÉSZSÉGÜGYI ADMINISZTRÁTOR FEJ-NYAK DAGANATSEBÉSZETI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Fej-Nyak Daganatsebészeti  osztályára   keresünk kiváló gépíró tudással  és számítógépes ismerettel rendelkező egészségügyi intézetben szerzett tapasztalattal és/vagy egészségügyi végzettséggel egészségügyi adminisztrátort. 

Főbb feladatok:

- gépírás

- elektronikus betegdokumentáció vezetése

- egyéb adminisztratív feladatok ellátása

A munkakör egy műszakos, hétvégi munka és ügyelet nélkül.

Kiemelkedő  munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: minimum érettségi, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság, betegcentrikus

                            szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

20SEGÉDÁPOLÓ ONKODERMATOLÓGIAI OSZTÁLY

SEGÉDÁPOLÓ ONKODERMATOLÓGIAI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Onkodermatológiai osztályára keresünk segédápolói feladatok ellátására munkatársakat 12 órás egyműszakos munkarendbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

21RÖNTGENASSZISZTENS, KÉPALKOTÓ ANALITIKUS, CT/MR ASSZISZTENS,  SUGÁRTERÁPIÁS KÖZPONT TERVEZÉSI MR RÉSZLEG

RÖNTGENASSZISZTENS, KÉPALKOTÓ ANALITIKUS, CT/MR ASSZISZTENS,  SUGÁRTERÁPIÁS KÖZPONT TERVEZÉSI MR RÉSZLEG

Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központ Tervezés MR részlegébe röntgenasszisztensi feladatok ellátásra munkatársakat keresünk.

Hasonló területen szerzett tapasztalat előnyt jelent, de pályakezdők jelentkezését is várjuk.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság érvényes működési nyilvántartási igazolvány,, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

22ÁPOLÓ URO-ONKOLÓGIAI OSZTÁLY

ÁPOLÓ URO-ONKOLÓGIAI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Uro-onkológiai osztályára keresünk végzett ápolókat, diplomás ápolókat teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  Kiemelt bérezés, kiemelkedő körülmények, utazási

                            költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (próbaidő letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez, túlóra elszámolás és kifizetés,  munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

 Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Ápoló, diplomás ápoló

Elvárt tapasztalat: Fekvőbeteg intézetben, manuális szakmákban szerzett tapasztalat.

23EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS ONKODERMATOLÓGIAI AMBULANCIA

EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS ONKODERMATOLÓGIAI AMBULANCIA

Az Országos Onkológiai Intézet Onkodermatológiai Ambulanciájára, egyműszakos munkarendbe keresünk kiváló gépíró tudással  és számítógépes ismerettel rendelkező egészségügyi intézetben szerzett tapasztalattal és/vagy egészségügyi végzettséggel egészségügyi asszisztenst. 

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

24IZOTÓP ASSZISZTENS, IZOTÓP SZAKASSZISZTENS  IZOTÓPDIAGNOSZTIKAI AMBULANCIA

IZOTÓP ASSZISZTENS, IZOTÓP SZAKASSZISZTENS  IZOTÓPDIAGNOSZTIKAI AMBULANCIA

Az Országos Onkológiai Intézet Izotópdiagnosztikai ambulanciára keresünk izotóp asszisztensi vagy szakasszisztens végzettséggel rendelkező kollégát.

A munkakör egy műszakos, hétvégi munka és ügyelet nélkül.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

Elvárt végzettség: Izotóp szakasszisztens, nukleáris medicina szakasszisztens, képalkotói diagnosztikai analitikus

Elvárt tapasztalat: Egészségügyi tapasztalat előny, de nem feltétel.

25SEGÉDASSZISZTENS DAGANATPATOLÓGIAI KÖZPONT

SEGÉDASSZISZTENS DAGANATPATOLÓGIAI KÖZPONT

Az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Központjába várjuk leendő kollégánkat.

Várjuk jelentkezésedet ha

-           érettségivel rendelkezel

Főbb tevékenység ellátása: Tumorbanki minták szállítása, előkészítése

  • Tumorbanki minták, és kérőlapok egyeztetése
  • Tumorbanki minták és vizsgálati anyagok szállítása a patológiai osztályra
  • Feleslegessé vált szövetminták elszállításra való előkészítése

Kiváló munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk: 

  • utazási költségtérítés vidékről bejáróknak
  • albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak
  • (6 hónap letelte után), utazási utalvány 50%-os utazási kedvezmény
  • munkaruha biztosított
  • kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség
  • megbízható háttérű, hosszú távú biztos munkahely

Amit várunk:

  • erkölcsi bizonyítvány
  • egészségügyialkalmasság
  • betegcentrikus szemlélet
  • kulturált megjelenés
  • proaktivitás
  • csapatmunka

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.”

26FERTŐTLENÍTŐ STERILEZŐ

FERTŐTLENÍTŐ STERILEZŐ

Az Országos Onkológiai Intézet Központi Sterilizálójába keresünk sterilizálási és fertőtlenítési folyamatokra munkatársat.

Főbb feladatok:

-              mosogató gépek és sterilizáló berendezések szakszerű kezelése

-              műszertálcák összerakása, csomagolása

-              egyedi kötszer és műszer csomagok elkészítése

-              dokumentációk vezetése

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, illetve fertőtlenítő sterilező szakirányú végzettség.

A munkakör kétműszakos, 6-14-ig és 12-20 óráig tart.

Ügyelet és hévégi munka nincs.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: a pályázatnál előnyt jelent a szakirányi végzettség, szakmai gyakorlat, de  várjuk azon

                            jelentkezőket is, akik szeretnék megtanulni a fertőtlenítési és a sterilizálási

                            feladatokat.

A munkakör betöltéséhez szükséges: erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság,  végzettség

esetén érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

27ÁPOLÓ MELLKASSEBÉSZETI  OSZTÁLY-MELLKASSEBÉSZETI ŐRZŐ

ÁPOLÓ MELLKASSEBÉSZETI  OSZTÁLY-MELLKASSEBÉSZETI ŐRZŐ

Az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti osztályra és  Mellkassebészeti őrzőbe  keresünk ápolói feladatok ellátására ápolói végzettséggel, sebészeti osztályon szerzett tapasztalattal munkatársakat 12 órás, kétműszakos, folyamatos munkarendbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, kiemelkedő bérezés és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

28DIPLOMÁS ÁPOLÓ KEMOTERÁPIA-A OSZTÁLY

DIPLOMÁS ÁPOLÓ KEMOTERÁPIA-A OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Kemoterápia-A  osztályára keresünk diplomás ápolókat teljes munkaidőbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

29ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKASSZISZTENS

ORVOSI LABORATÓRIUMI SZAKASSZISZTENS

Az Országos Onkológiai Intézet Központi Laboratóriumába keresünk orvosi laboratóriumi asszisztenst.

Főbb feladatok:

- minta érkeztetés, preanalitikai hibák kiszűrése, kapcsolattartás beküldő osztályokkal

- betegminták mérése kémiai, immunkémiai, alvadási, hematológiai, vizeletes automatákon

- mérési eredmények technikai validálása

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a több éves laboratóriumi tapasztalat, számítógép, illetve laboratóriumi informatikai programok felhasználói szintű ismerete.

Elsősorban budapesti lakhelyű kollégák jelentkezését várjuk, a készenléti ügyeletben való részvétel miatt.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közvetlen közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség (laboratóriumi asszisztens/szakasszisztens), szakmai gyakorlat előnyt jelent, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

30SEGÉDÁPOLÓ SUGÁRTERÁPIÁS OSZTÁLY

SEGÉDÁPOLÓ SUGÁRTERÁPIÁS OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás osztályára keresünk segédápolói feladatok ellátására munkatársakat 12 órás többműszakos, folyamatos munkarendbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

31SEGÉDÁPOLÓ NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY

SEGÉDÁPOLÓ NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati  osztályára keresünk segédápolói feladatok ellátására munkatársakat 12 órás egyműszakos, folyamatos  munkarendbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

32KUTATÁSI ELŐADÓ - KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Közgazdasági Osztálya kutatási előadói munkakör betöltésére munkatársat keres.

Munkakör betöltéséhez szükséges végzetség:

pénzügyi számviteli területen szerzett közép vagy felsőfokú szakirányú végzettség.

Munkakörbe tartozó feladatok:

  • külföldi partnerekkel való kapcsolattartás,
  • számlázás,
  • szerződések pénzügyi szempontból való áttekintése,
  • kutatási pénzügyek, számlák nyilvántartása,
  • kintlévőségek nyomon követése,
  • szoros együttműködés vizsgálati személyzettel és partnerekkel,
  • havi jelentések készítése.

Elvárt kompetenciák:

  • jó kommunikációs készség szóban és írásban,
  • önálló munkavégzés, problémamegoldó készség,
  • gyakorlott szintű MS Office.

Angol nyelvtudás és írásos kommunikációs készség előnyt jelent.

Legkorábbi munkakezdés 2023.06.01. naptól.

Önéletrajzokat a kozg.ov@oncol.hu email címre kérjük megküldeni.

33SZEMÉLYI ASSZISZTENS INTENZÍV OSZTÁLY

SZEMÉLYI ASSZISZTENS INTENZÍV OSZTÁLY

Az Országos Onkológiai Intézet Intenzív osztály vezető főorvosa mellé  keresünk kiváló gépíró tudással  és számítógépes ismerettel rendelkező személyi asszisztenst.

Előnyt jelent angol nyelvtudás, egészségügyi intézetben szerzett tapasztalattal és/vagy egészségügyi végzettség.

Főbb feladatok:

- gépírás

- elektronikus betegdokumentáció vezetése

- egyéb adminisztratív feladatok ellátása

A munkakör egy műszakos, hétvégi munka és ügyelet nélkül.

Kiemelkedő  munkakörülmények és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: szakirányú végzettség, szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  

alkalmasság, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság, betegcentrikus  szemlélet, kulturált megjelenés.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

34ÁLLATGONDOZÓ

Az Országos Onkológiai Intézet Kísérletes Farmakológiai Osztálya állatgondozói munkatársat keres. Feladatkör: kísérletbe vont állatok napi rendszerességű gondozása, az állattartó terek tisztán tartása, a tartás során használatos eszközök tisztítása, sterilezése, hétvégi ügyelet ellátása. Elsősorban több éves gyakorlattal és szakirányú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk.

Bemutatkozó önéletrajzot a tovari.jozsef@oncol.hu címre küldjék.

Dr. Tóvári József

Országos Onkológiai Intézet
Kísérletes Farmakológiai Osztály

1122 Budapest. Ráth György utca 7-9.

Tel: 224-8778

35LABORÁLLAT-GONDOZÓ

Az Országos Onkológiai Intézet Kísérletes Farmakológiai Osztálya laborállat-gondozó technikusi, asszisztensi, vagy biológia-biotechnológia BSc végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Feladatkör: állatkísérletek végzése, kezelések kivitelezése. Elsősorban több éves gyakorlattal rendelkezők, vagy daganatellenes terápiák fejlesztésében elkötelezettek jelentkezését várjuk.

Bemutatkozó önéletrajzot a tovari.jozsef@oncol.hu címre várjuk.

Dr. Tóvári József

Országos Onkológiai Intézet
Kísérletes Farmakológiai Osztály

1122 Bp. Ráth György utca 7-9.

Tel: 224-8778

361 FŐ SZAKÁCS ÉS 1 FŐ BÜFÉ DOLGOZÓ

Az Országos Onkológiai Intézet

pályázatot hirdet

  1 fő szakács és 1 fő büfé dolgozó

munkakörök betöltésére.

Az egészségügyi szolgálati  jogviszony időtartama:

Szakács esetében: Határozatlan idejű egészségügyi szolgálati jogviszony 4 hónapos próbaidővel.

Büfé dolgozó: Határozott idejű szerződés hosszabbítási lehetőséggel; 4 hónapos próbaidővel.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1122 Budapest, Ráth György út 7-9.

A munkakörbe tartozó feladatok: Élelmezési Osztályon : Szakács:  Ételkészítés az Intézet bent fekvő betegei és az alkalmazottak részére ;

Az Intézeti Büfébe keresünk büfé eladót.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására a Munka Törvénykönyve rendelkezései az irányadóak.

Pályázati feltételek:

  • büfé dolgozó - 8 általános iskolai végzettség,

  • szakács - szakirányú végzettség

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Fényképes önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentumok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakörök a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthetőek.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. június 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Póka Éva élelmezési osztályvezető nyújt, a 06-1-224-8600/1305 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

•         Elektronikus úton Póka Éva élelmezési osztályvezető részére a poka.eva@oncol.hu E-mail címen keresztül

•         Személyesen: Póka Éva élelmezési osztályvezető, Budapest, 1122 Budapest, Ráth György út 7-9. .

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. június  30. 

37EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS ONKOLÓGIA KÉPALKOTÓ ÉS INVAZÍV DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT

EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS ONKOLÓGIA KÉPALKOTÓ ÉS INVAZÍV DIAGNOSZTIKAI KÖZPONT Mammográfia részleg

Az Országos Onkológiai Intézet Radiológiai Osztály  Mammográfiai Részlegére keresünk

röntgen asszisztenst

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: röntgen asszisztensi végzettség, erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés. szakmai gyakorlat, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság.

Önéletrajzokat az apig@oncol.hu email címre várjuk.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent mammográfiában szerzett tapasztalat

EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS UROLÓGIAI AMBULANCIA

Az Országos Onkológiai Intézet Urológiai Ambulanciájára keresünk egészségügyi asszisztenst 8 órás, egyműszakos munkarendbe.

Kiemelkedő munkakörülmények, és jó csapat várja a leendő kollégákat.

Intézetünk frekventált helyen, a Déli pályaudvar közelében található, tömegközlekedéssel és vonattal is könnyen megközelíthető.

Amit kínálunk:  utazási költségtérítés vidékről bejáróknak, albérleti támogatás vidéki dolgozóinknak

                            (belépést követő 6. hónaptól), utazási utalvány 50%-os utazási  kedvezmény

                            igénybevételéhez,   munkaruha biztosítása, 

                            kedvezményes áron meleg étkezési lehetőség, megbízható háttér, hosszú távú biztos  

                            munkahely.

Amit elvárunk: erkölcsi bizonyítvány, egészségügyi  alkalmasság, betegcentrikus szemlélet, kulturált megjelenés. szakmai gyakorlat, érvényes működési nyilvántartási igazolvány, MESZK tagság.