Csodálatos levelet kaptunk év elején! Hálásan köszönjük a megható sorokat. Számunkra ez a legnagyobb elismerés. Ezekből a szavakból merítünk motivációt ahhoz, hogy a jövőben is töretlen szeretettel, mosollyal és empátiával fordulhassunk betegeink felé.
/A levelet betegjogok figyelembevételével, név nélkül közöljük./
Prof. Dr. Dank Magdolna főigazgató részére Országos Onkológiai Intézet
Tisztelt Főigazgató Asszony!
szeptember 16-án az OOI-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nálam.
November 17-én robot-asszisztált radikális prostatectomia műtétet kaptam az OOI-ben. Miután személyes köszönetet mondhattam néhány munkatársának, Önnel is szeretném megosztani a fentiekhez kapcsolódó életeseményeimről az érzéseimet, gondolataimat. Így szeretném megköszönni az Önök felém tanúsított jóságát, hogy köszönetemből közvetve bár, de a velem foglalkozó összes OOI munkatárs részesüljön – azok is, akiknek nevét nem ismerhetem.
Dr. Vrecenár László urológusom szervezte illetve részben végezte a kezelés előtti vizsgálatokat, valamint koordinálta a gyógyulásom felé vezető teljes folyamatot. Vele, Dr. Szepesváry Zsolt sebész orvossal, és az OnkoTeam-ből Dr. Biró Krisztinával valamint Dr. Ágoston Péterrel részletesen konzultáltam, egyeztettem. Az ő elsőrangú szakmai és emberi kvalitásuk alapozta meg, hogy objektív adatokra, statisztikai mérőszámokra támaszkodva alakítsam ki döntésemet a nekem legalkalmasabb megoldás irányába. Mint oktató-kutató szenior gépészmérnök, számos mérnöki projektet vezényeltem már. Ezek közül a saját prosztata-„projektemet” különleges helyre teszem. Nemcsak az életemet meghatározó mivolta miatt, hanem amiatt is, mert a fenti orvos kollégák hozzájárulása révén a rám váró súlyos kihívások mellett intellektuális élvezetet is adott e projektnek a navigálása, és a döntéshozatalhoz vezető utam.
Döntésem alapján műtétet kértem. Dr. Szepesváry Zsolt műtött, idegkímélő eljárással. A műtétet megelőző, a műtéti, és a műtétet követő időszak minden fázisát, eseményét értékeltem – és a magam módján élveztem. A testi jólét mellett a lelki, személyiségbéli fejlődésemhez is alapvetően hozzájárult az OOI kollégákkal való együttműködés. Új dolgokat tanultam magamról és a világ működéséről. Jobb lett az életem.
Az esetemmel kapcsolatba kerülő illetve a velem foglalkozó teljes OOI személyzetet, a technikai hátteret, a velem való bánásmódot és emberséget kifogástalannak ismertem meg. Csak néhány nevet tudok idézni, akiknek hálával tartozom a nevezett munkatársakon felül: Dr. Bakos Eszter aneszteziológus, Dr. Kovács Péter Barnabás rezidens orvos, Dr. Dombovári Iván Péter (vizsgáló orvosom az Urológiai Ambulancián, katéter-elakadás kapcsán). Hangsúlyozom azonban, hogy az Urológiai Ambulancia és az Urológiai Osztály minden velem foglalkozó munkatársának köszönetet mondok az elsőrangú munkájuk és jóságuk kapcsán – azoknak is, akiknek nevét nem tudom -: orvosoknak, a műtő csapatának, mozgásterapeutának, nővéreknek, takarító személyzetnek egyaránt –
valóban: mindenkinek.
Szépen lépegetek a gyógyulás és felerősödés útján. Kihozom a gyógyulásból a tőlem telhetőt. Dr. Vrecenár László urológusom bölcs támogatásával folytatom az utat az egészség felé. Az OOI kollégák személyes emberi és szakmai példája által is felerősödve működök tovább:
emberi viszonyokban, mérnöki oktatásban-kutatásban, és további feladataimban.
Ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat Önöknek, az OOI-nek. Kívánok Önnek derűt, erőt és jó egészséget, boldog Újévet.
oktató-kutató szenior gépészmérnök

