Az Országos Onkológiai Intézet közleménye a magyar tüdőtranszplantációs program jelenlegi helyzetéről és jövőbeli fejlesztéséről
Budapest, 2020.06.03.
A tüdőtranszplantációs program hazai megteremtését a Magyar Kormány kiemelt egészségügyi programként, prioritásként kezelte és támogatta. A magyar tüdőtranszplantációs program szakmai feltételeit a Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az OOI akkori főigazgató főorvosának és Prof. Dr. Szél Ágostonnak, a SE akkori rektorának elkötelezett együttműködése teremtette meg. Az Országos Onkológiai Intézet – közel 1 milliárd forint kormányzati támogatással – megteremtette az OOI Mellkassebészeti Központjában a tüdőtranszplantáció elvégzésének személyi és tárgyi feltételeit, és az OOI-ban helyet biztosított a SE Mellkassebészeti Klinikájának. A magyar tüdőtranszplantációs program vezetésére Dr. Lang György kapott felkérést, aki egyben a SE Mellkassebészeti Klinikájának első vezetője is lett. Emellett az OOI Mellkassebészeti Központjának vezetője, Dr. Rényi-Vámos Ferenc és az OOI Intenzív Terápiás Osztályának több kollégája éveken át, rendszeres bécsi tanulmányutakon sajátította el a tüdőtranszplantáció előkészítésének, elvégzésének és az utógondozásnak összetett csapatmunkát igénylő fortélyait. A nemzetközi és hazai összefogásnak köszönhető, hogy az első magyar tüdőtranszplantáció 2015 decemberében megtörtént az OOI-ban. Az első sikeres tüdőtranszplantáció során az egyik tüdőt Dr. Lang György, a másikat Dr. Rényi-Vámos Ferenc ültette be. Az azóta eltelt időben összesen 87 sikeres tüdőtranszplantáció történt az OOI-ban. A transzplantációs program vezetője, Lang György teljes tanszékvezetői fizetésben részesült a SE-től, az OOI pedig megbízási szerződéssel, kiemelt, teljes juttatás mellett alkalmazta őt. Lang György kéthetente, általában 1-2 napot töltött Budapesten. Bécs és Budapest közötti utazásaira a kezdeti időkben költségtérítésben részesült, majd 2018-tól az OOI intézeti mikrobusszal, sofőrszolgálattal szállította oda-vissza.
A magyar tüdőtranszplantációs program szakmai színvonalát megkérdőjelező kijelentéseket egyenként cáfolni nem lenne méltó az abban résztvevő intézetekhez és munkatársainkhoz. A magyar tüdőtranszplantációban elért eredményeink magukért beszélnek.
Jelenleg a Magyar Kormány 3 milliárd forintos támogatásából fejlesztjük tovább a tüdőtranszplantáció hazai feltételeit, várhatóan 2020 júliusában készül el a Mellkassebészeti Központ új műtőblokkja és intenzív terápiás részlege, ami 3 új műtővel terjeszti ki a tüdőtranszplantáció feltételrendszerét. Ez a fejlesztés megteremti a lehetőségét, hogy kormányközi egyezmények alapján a magyar tüdőtranszplantációs programot elérhetővé tegyük határon túli magyar honfitársaink részére is.
A magyar tüdőtranszplantációs program a magyar egészségügy egyik sikertörténete, ami a Magyar Kormány támogatásával és példaértékű hazai szakmai összefogással 2015 óta biztosítja honfitársaink számára ezt a speciális szakértelmet igénylő kezelési formát. Az OOI vezetése a jövőben is minden szakmai és személyi feltételt biztosít a tüdőtranszplantációs program további fejlesztéséhez és kiterjesztéséhez.
Az OOI vezetése a jövőben is törekszik a Walter Klepetko professzor úr által vezetett bécsi tüdőtranszplantációs központtal azóta is meglévő és kiegyensúlyozott szakmai kapcsolat fenntartására. Dr. Lang György ebben átmeneti nehézségeket okozhat, de Klepetko professzor személye biztosíték a mindkét fél részére előnyös szakmai együttműködés folytatására.
Prof. Dr. Polgár Csaba Dr. med. habil. Rényi-Vámos Ferenc
OOI főigazgató főorvos OOI központvezető főorvos
tanszékvezető tanszékvezető