Új rákkutatási eredményeket mutatott be az Országos Onkológiai Intézet (OOI) a Redox Tumorbiológia Tématerületi Kiválósági Program részeként, a Magyar Tudomány Ünnepén, 2023 november 30-án.
Magyar Tudomány Ünnepén bemutatták az Országos Onkológiai Intézet szakemberei legújabb kutatási eredményeiket, amelyek részletezik a daganatok fejlődésével és terjedésével kapcsolatos új megközelítéseket és fejleményeket.
Az intézet főigazgató főorvosa a Magyar Tudomány Ünnepén hangsúlyozta, hogy az Országos Onkológiai Intézet nélkülözhetetlen pillére a nemzetközi rákkutatásának és az egészségügyi fejlődésének.
A kórház és egyben kutatóintézet kimagasló szerepét az is bizonyítja, hogy az egészségügyi innovációk mellett a daganatos ellátás javításáért létrejött európai uniós, közös fellépésekben a szakembereink Magyarországot képviselik. Az OOI, az ötven legjobb hazai kutatási infrastruktúra rangsorát erősíti, otthont ad a kormányzatilag kiemelt nemzeti tumorbiolgóiai laboratórium programnak, és az MTA kiváló kutatóhelyeként tartják számon – tette hozzá a kórház főigazgatója.
A rendezvényen Prof. Nagy Péter tudományos igazgató kiemelte a sejtek oxigén anyagcseréjével és biológiai funkcióinak vezérlésével is foglalkozó úgynevezett redox tumorbiológia fontosságát a rákkutatásban.
Kutatásainkban egyebek mellett azt is megvizsgáltuk, hogyan védekeznek az egészséges sejtjeink a szabadgyökök ellen és miként használják a rákos sejtek ezeket a funkciókat a daganat növekedésében. Bemutattuk továbbá, hogy hogyan programozódnak át az anyagcsere-utak a rák burjánzása során. Ezeknek a folyamatoknak a tanulmányozására számos új módszert fejlesztettünk, amelyek ezáltal segítik új terápiás eljárások kidolgozását is. Ebben a programban szorosan együttműködtünk az Állatorvosi Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel és számos nemzetközi kutatócsoporttal, amelyek közül a svéd Karolinska Intézet és az egyesült államokbeli Montana State és Johns Hopkins Egyetemek kiemelt közreműködők – mondta az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója.
Az aktuális kutatási eredmények új ígéretes irányt mutathatnak a daganatos betegségek megértésében és kezelésében.