PROJEKTZÁRÓ RENDEZVÉNY A MEGÚJULT ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZETBEN

Címlap >> Content >> PROJEKTZÁRÓ RENDEZVÉNY A MEGÚJULT ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZETBEN

PROJEKTZÁRÓ RENDEZVÉNY

A MEGÚJULT ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZETBEN

Épületenergetikai korszerűsítés az Országos Onkológiai Intézetben"

pályázat keretében létrejövő fejlesztések, kapcsán.

2015. július 30-án, a Tanácsteremben tartotta meg az Intézet- és a projekt vezetése a KEOP-5.6.0/12-2014-0001 pályázat bejárással egybekötött PROJEKTZÁRÓ sajtónyilvános rendezvényét, ahol Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos úr rövid összefoglalója után Kővágó Zoltán projektmenedzser vetített képekkel színesített prezentációval ismertette, az energia- takarékos üzemeltetés szempontjából nagy jelentőségű beruházás főbb lépéseit és elért eredményeit.

A hallgatóság kérdéseinek megbeszélését követően, a megjelent televíziós, valamint nyomtatott- és elektronikus média képviselői interjúkat készítettek az Intézet vezetésével.

Az megvalósult beruházás épületeinek bejárása után, állófogadás tette emlékezetessé a projekt hivatalos zárását.

A SIKERESEN LEZÁRULT ÉPÜLETENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az Országos Onkológiai Intézet 517,77 millió Ft-os Európai Uniós támogatással épületenergetikai korszerűsítési programot valósított meg. A projekt általános célja a betegek komfortfokozatának emelésével egyidejűleg a költséghatékonyabb energia-felhasználás megvalósítása volt.

A fejlesztéssel érintett épületek összes alapterülete 22.601 m2.

5.826 m2 külső homlokzati hőszigetelés került az érintet épületekre.

A lecserélt nyílászárók száma meghaladta az 1100 darabot.

A projekt eredményeként a fejlesztésben érintett épületek homlokzatszigetelésével, az alacsony minőségű nyílászárók cseréjével csökkennek majd az Intézet fenntartási költségei. Az ily módon megtakarított pénzösszegek a betegellátás minőségének emelésére fordíthatók, ez által is növelve a gyógyulási esélyt.

A 2008-as évben az előkészítésbe bevont épületek villamos- energia-fogyasztás költsége meghaladta a 187 millió forintot éves szinten, a hőenergia-fogyasztása pedig csaknem 240 millió forint.

A beruházás megvalósítása következtében, a fejlesztés után, előreláthatólag az előző évi hőenergia fogyasztás 30 673 GJ-ról 21 934 GJ-ra csökken.

Ezzel egyidejűleg csökken az Intézet CO2 kibocsátása is, amely jelenleg 492 tonna éves szinten van, míg a fejlesztés utáni számított érték 352 tonna körül alakulhat a jövőben.

A nyílászárók és a radiátor szelepek cseréjével, valamint az épületszigetelésekkel, és az korszerű energia menedzsment rendszerrel kalkulált megtakarítások összesítve mintegy 40%-ot tesznek ki.

Ezúton köszönjük meg az Intézet betegeinek és munkatársainak türelmét, a kivitelezés a közben folyó gyógyító tevékenység közben esetlegesen felmerült kellemetlenségekért, többletmunkáért.


Országos Onkológiai Intézet - Minden jog fenntartva