Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon

Címlap >> Node >> Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon

"Az NKFI Hivatal új kiadványa azzal a céllal készült, hogy a lehető legszélesebb közönség számára tegye érthetővé a kutatás-fejlesztés és az innováció jelentőségét és szerepét a versenyképesség növelésében. Ennek érdekében számos adatkörre – így az Eurostat, a Központ Statisztikai Hivatal vagy éppen az ERC legfrissebb adataira – támaszkodva ad objektív képet a hazai KFI szektor jelenlegi helyzetéről és folyamatairól, rávilágítva a legfontosabb összefüggésekre is.

Az EU innovációs eredménytábláján hazánk továbbra is a mérsékelt innovátorok között szerepel, ugyanakkor célunk, hogy 2030-ra a jelentős innovátorok közé emelkedjen. Ehhez elsősorban a gazdasági szereplők szemléletváltására van szükség: a vállalkozások széles körében tudatosítani kell, hogy az innováció mennyire fontos, ugyanakkor jól megfogható, érthető és menedzselhető feladat.

Ezt elősegítendő március első hetében zárult le az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen indított Országos Innovációs Fórum, amelynek célja Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása, valamint a megújuló KFI rendszerrel és pályázatokkal kapcsolatos javaslatok, igények felmérése. Az országos konzultáció 25 helyszínén több mint 2800 résztvevőhöz jutott el ez a kiadvány, amely fontos eszköze mind a tényadatok megismerésének, mind az innovációval kapcsolatos szemléletformálásnak is."

forrás: https://nkfih.gov.hu/hivatalrol/hivatal-hirei/kutatas-fejlesztes-innovacio-magyarorszagon